2017. június 28. szerda -   Levente, Irén napja van - holnap Péter, Pál napja lesz.
  Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár

 

2011-ben hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre a Békés Megye Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásárt. Ezen a népszerű kísérőrendezvényen Békéscsaba és Békés megye jellegzetességeivel, mezőgazdasági termékeivel, sajátosságaival, kézműves értékeivel mutatkoztak be a helyi termelőktől kezdve a nagy múltú gyártókig azok, akik fontosnak tartják, hogy megismertessék a látogatókkal a helyi élelmiszeripari és egyéb kézműves termékeket.
Két év során a kiállítás sokat fejlődött, így 2013-ban már a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár néven került megrendezésre. Azon cégeknek, vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, termelőknek, kézműveseknek, népművelőknek kínáltunk megjelenési lehetőséget, akik hajlandók bemutatni az általuk létrehozott vagy ápolt helyi értékeket, és szeretnénk ezzel ismertségüket növelni.
  Kiállító1
 
A 2014-es év során megrendezett rendezvényen mintegy 50 kiállító jelent meg a nagyközönség előtt.  Kiállítóink közé tartozott a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, amely szemet gyönyörködtető munkákkal kápráztatta el a nagyközönséget.
Természetesen számos más mesterség is képviseltette magát a Kiállításon: fafaragó, bőrdíszműves, fazekas mester, üvegfestő, népi ékszerkészítő a teljesség igénye nélkül. Számos termelőnél kóstolót is tartottak a nagyérdemű számára, így a látogatók kolbászokat, különböző mézeket, mézeskalácsokat ízlelhettek meg.
 
 
Békés megye, az ország éléskamrája mindig is híres volt vendégszeretetéről és nagy hagyománnyal bírnak gasztronómiai rendezvényeink is. Büszkék vagyunk arra, hogy már két hungarikumot is adtunk hazánknak, de Békés megyének és hazánknak még megannyi nemzeti értéke van, melyet szeretnénk rendezvényünkön megmutatni.
 
 logó
Az idei évben 2016. június 17-19. között kerül megrendezésre a kiállítás, melynek helyszíne Békéscsaba központja, a Szent István tér.
A 2015-ös évben kiemelt szerepet vállalt a kiállításon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amely 15 standon képviseltette magát. 
A tavalyi éveben a Civilek az Egészségturizmusért és Kulturális Örökségünk Megóvásáért Alapítvány jóvoltából/lebonyolításában a kiállítás kísérő rendezvényeként megvalósult a "Kárpát-medence hagyományápolói" kiállítás, amely keretében hazai, és határon túli (erdélyi, felvidéki) civil szervezetek mutatkoztak be. A kiállításon, az Alapítvány megismertette hazai és határon túli, magyar egyesületek tevékenységét, hagyományápoló munkáját, termékeiket.
 
 
 
A rendezvény 3 napja alatt minden korosztály számára színvonalas, szórakoztató kísérőprogramokat is kínálunk a látogatóknak. A rendezvényt jelenlétükkel megtisztelő vendégeket például ételkészítési bemutatók is várják majd, ahol megkóstolhatják a szakácsmesterek által készült ételkülönlegességeket, amelyeket szigorúan, csak és kizárólag hazai alapanyagokból készítenek el. E mellett természetesen a gyártók, kiállítók termékei megismerhetők, kipróbálhatók, megkóstolhatók és megvásárolható a kiállítói területen. 
 
 
 

Kiállítók jelentkezését várjuk!
Mutassa be Ön is nemzetünk értékeit!
   

Információ: Varga Zsuzsa, +36-30/449-1180


Együttműködő partnerünk:

 

 


kiállító


Támogatók:

 

                      

 

             

 

                       

 

                                    

 

                                                

 





Online jegyvásárlás
Köszöntjük oldalunkon
Program
Konferencia
Sörfutás
Csülökpörkölt főző verseny
Sörkülönlegességek
Sörtérkép
Kárpát Medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár
Tájékoztató Árusok, Vásározók részére
Támogatók
Információ
Fakultatív programok Békéscsabán
Szállás ajánló
Adatkezelési elveink
Galéria

   Hirlevél

  Név
  E-mail
Adatkezelési Tájékoztató »
Adatkezelési nyilvántartás száma:
NAIH-74413/2014.


Szállásajánlat:






Fő médiapartnerünk:



Webfejlesztés, grafikai munkák: ML Art Consulting Webdesign